Soha nem voltam különösebben ügyes egyetlen sportban sem, így amikor az első jógaórámon részt vettem úgy 25 évvel ezelőtt arra számítottam, hogy nem fogom szeretni. Azt hiszem kellett pár alkalom, hogy az önmagam megítélését felváltsa valami egészen egyszerű örömérzet. Jó volt jógázni. És ez így van azóta is. Az életem nehezebb időszakainak legfontosabb tanítómester volt a jóga. Segített a gyermekeim születésében, az egész várandóságban. Segített megérezni, hogy mire van szükségem, és elengedni amire nincs. Segített hallgatni a saját hangomat. Egyre harmonikusabb kapcsolatba kerültem a testemmel. Pici apró jelzéseit is észrevettem, nem kellett már hangosan dübörögnie a figyelemért. Elképesztően sok fantasztikus tanárral találkoztam. Mindig épp akkor és épp olyannal, akire szükségem volt. 2014-ben gerincjóga majd 2016-ban hatha jóga oktató végzettséget szereztem.

Körülbelül 7 éve mozgásmeditációt is gyakorlok. A mozgásmeditáció és a jóga szorosan együtt segít engem. Azt tanultam, hogy ha nagyon sok gondolat van a fejemben, legyen a mozgásom gyorsabb, mint a gondolat. A “fejben levés” ellen számomra a leggyorsabb megoldás a mozgás, olyan mozgás, ahol jelen vagyok a mozdulatokban. A test mindig “kéznél van” arra, hogy megfigyeljem, és ezzel a figyelemmel a jelenlétem megteremtődik. Nem kell hozzá semmi más, csak mozdulni és figyelemmel, valódi jelenléttel ott lenni minden apró mozdulatban. Az segít, ha nem az elmém irányítja a mozgásom, sokkal inkább a mozgásom irányítja az elmém. Itt tartok a saját gyakorlásomban, és abban tudlak segíteni, hogy átadjam azt a tudást, amit eddig megszereztem. Pont annyit, amennyire szükséged van.